2016.11.29. Egy-szóval összefoglalható: Libia, iszlám állam, maffia, lopott nyugdíjvagyon, kilakoltatások!

Mára mindenki értesülhetett róla, hogy az Igazságügyi Miniszter nevével fémjelzett ügyvédi iroda pert indított Falus Zsolt Ferenc a Bankcsapda Egyesület elnöke ellen.

Az Igazságügyi Miniszter nevével visszaélő ügyvédi iroda nem tartózkodott a bűncselekmények elkövetésétől sem (BTK 367. §), hiszen zsarolással kívánta rendezni az uzsorástól, kapott megbízatást!

Éjt-nappallá téve fenyegette, zsarolta meg a Hír-tv-n keresztül az ország összes média, sajtó munkatársát, hogy azonnal és haladéktalanul távolítsák el a felvételeket és rendeljenek el hírzárlatot, hivatkozásuk szerint a nemzetgazdaság érdekében! 

A zsarnok, már nem elégedett meg Elnökünk fenyegetésével, hanem személyén keresztül jelezte, már a Bankcsapda Elnökségét, annak tagságát, gyermekeit, ha megéljük unokáinkat is ellehetetlenítik egy életre, ennek érdekében több száz ügyvédet is be fognak vetni!

Az ügyvédi iroda nem kevesebbet tett, mint a Bankcsapdán keresztül üzent a magyar lakosságnak, hogy tönkreteszi, ha ki mer állni jogaiért!

De vizsgáljuk meg miért is bátorkodott az uzsorás megbízásából, fenyegetni az elkövető?

Kit, kiket és miért védelmez oly nagy vehemenciával a Trócsányi féle ügyvédi iroda?
Összefoglaló - a teljesség hiányában - az UniCredit - bank "jó hírnevének" védelme érdekében:

MTI 2010.október.19. A korábban gondoltnál nagyobb, 12,56 százalékos tulajdonrészt szerezhettek Líbiához köthető befektetők az UniCredit bankban - írta egy belső vizsgálatra hivatkozva kedden az Il Messaggero című olasz lap.Forrás: http://www.uzletresz.hu/vallalkozas... Líbiaiaké az UniCredit tizede: http://24.hu/belfold/2010/10/19/lib...


2015.október.08. Így tapsolt el a kormány 3000 milliárd forintot: Az alapnál ezen kívül is voltak furcsaságok, például az, ahogy az oda  került 511,9 milliárd forintnyi külföldi részvényeket az  Unicredit bankra bízták. Úgy tudjuk, hogy az ÁKK már az alap hivatalos  indulása előtt, 2011. május 10-én az Unicreditet bízta meg ezeknek a  kezelésével, amit az alap irányító testülete megalakulásakor tudomásul  vett. Pedig az alap és az ÁKK között ekkor még nem is volt semmilyen  szerződés, ami alapján az ÁKK kiválaszthatta volna, hogy kire bízza az  alap értékpapírjait. Hogy miért és hogyan döntöttek pont az Unicredit  mellett, azt sem tudja senki az ÁKK-n kívül. forrás:http://index.hu/gazdasag/2015/10/08...


2015. október 9. Maffiabotrány az UniCreditnél A firenzei maffiaellenes törvényszék vizsgálat alá  helyezett három vezető beosztású unicredites tisztségviselőt, akik a  vádak szerint olyan vállalkozókkal üzleteltek, akik a szicíliai  maffiához köthetők - írja a Reuters. A  házkutatási parancs szerint az UniCredit elnökhelyettese, Fabrizio  Palenzona és két másik vezető beosztású menedzser segített  finanszírozási üzleteket lebonyolítani egy olyan olasz vállalkozónak,  aki Matteo Messina Denaróhoz köthető, Olaszország egyik legkörözöttebb  személyéhez és a szicíliai Cosa Nostra bujkáló vezéréhez.Forrás:http://www.portfolio.hu/short/banko...


2015. október 9. A szicíliai maffiával üzletelhetett az UniCredit:Az UniCredit alelnöke, Fabrizio Palenzona, és még két felső vezető, köztük a cég kockázati vezetője, Massimiliano Fossati is segíthette Matteo Messina Denarot.  Denaro Olaszország egyik legkeresettebb bűnözője, egyes vélemények  szerint ő a Cosa Nostra egyik vezére – a "főnökök főnöke" – 2007 óta.forrás: http://444.hu/2015/10/09/a-szicilia...


2016. árpilis 19. Az olasz maffia és az Iszlám Állam hasonlósága, együttműködése!Franco Roberti olasz maffiaellenes főügyész szerint az Iszlám Állam egy fontos líbiai partszakasz irányításával meghatározó szerepelője az Olaszországba tartó kábítószer-csempészetnek.

Ezért a marihuána legalizációja csapást jelentene a terrorszervezet számára. Roberti szerint sok a hasonlóság az Iszlám Állam és a maffia működése között.

Az észak-afrikai hasis – gyantaszerű, tömörített marihuána – fő csempészútvonala Marokkó fővárosából vezet Algérián és Tunézián keresztül a kelet-líbiai Tobruk városába – a drogot innen szállítják Európába. Ezen az útvonalon fekszik a tengerparti Szurt városa, ami a líbiai hatalmi káoszban az Iszlám Állam legerősebb, Irakon és Szírián kívül működő ágának a központjává vált. Ennek köszönhetően a líbiai útvonalat az Iszlám Állam felügyeli mondta Franco Roberti főügyész a New York Times beszámolója szerint. Roberti arról is beszélt: bizonyítékaik vannak arról, hogy olasz szervezett bűnözői csoportok és „feltételezett terroristák” Észak-Afrikában együtt csempészik a hasist.

A főügyész az ENSZ adataira hivatkozva elmondta: az olasz maffiának éves szinten 32 milliárd euró (körülbelül 10 ezer milliárd forint) bevétele van a drogcsempészetből. Az Iszlám Állam és az olasz maffia osztoznak a pénzen, a becslés szerint a terrorszervezet bevételeinek 7 százaléka származik a kábítószer-kereskedelemből – de ez nem mind a líbiai útvonalból származik.

Korábban már írtunk arról, hogy az Iszlám Állam milyen szerepet játszik Anglia drogellátásában. Annak fényében azonban, hogy az egyik legbefolyásosabb New York-i olasz maffiózó nemrégiben megfenyegette az Iszlám Államot, meglepő lehet, hogy a Cosa Nostra együttműködik terrorszervezettel.

Sok a hasonlóság

Roberti hivatala tavaly óta nemcsak a maffiával kapcsolatos ügyekkel foglalkozik, hanem a terrorizmus elleni harcot is irányítja. Roberti szerint a maffia és a terrorizmus elleni küzdelem összekapcsolása logikus lépés, mert a két fajta szervezet működésében sok a hasonlóság:

A nemzetközi terrorista csoportok a maffiához hasonló módon szerzik meg a működésükhöz szükséges forrásokat: drogot, olajat, régészeti leleteket és műalkotásokat csempésznek, elrabolt emberekért követelnek váltságdíjat vagy zsarolással jutnak pénzhez. Forrás:http://www.tmkronika.hu/hirek/az-ol...


2016.10.26. Végrehajtás az UniCredit-bank ellen! Olvass tovább: http://www.bankcsapda.eu/videok/a20...


2016.11.01. Előző tartalommal egy  újabb felhívást küldött a NAGY & TRÓCSÁNYI ügyvédi iroda, az  UniCredit Bank Hungary Zrt. nevében.Olvass tovább: http://www.bankcsapda.eu/tajekoztatas/a2016-10-01-elozo-tartalommal-egy-ujabb-felhivast-kuldott-a-nagy-trocsanyi-ugyvedi-iroda-az-unicredit-bank-hungary-zrt-neveben/

2016.11.28. "A PER" ... ! Ebben a perben beborítható a hazai típusú devizahitelezés Olvass tovább: http://www.bankcsapda.eu/blog/a2016... A fizikai támogatás szükséges! Tízezreknek kell kinyilvánítania akaratát, elég volt az uzsorából!


Tudom kedves olvasóim, hogy nem könnyű és nem mindennapi olvasmány, mely csak kifejezetten egy pénzintézetre koncentrálódott, de melyből már mindenki meg tudja hozni megfelelő döntését!


Az Igazságügyi Miniszter nevével fémjelzett ügyvédi iroda kinek az érdekeit is védi?
Libiáét?- Ahol az iszlám állam a legerősebb, tehát a terroristákét?


Az olasz maffiáét?- Akik olasz maffiaellenes főügyész szerint együttműködik a terroristákkal?


Az UniCreditét, mely pénzintézet Libia által tulajdonolt és maffiabotrányokba keveredett?


A Magyar Államét, aki egy nappal a maffiabotrány előtt, a magánnyugdíjvagyont elvette a lakosságtól és rábízta egy nagyon finoman fogalmazva aggályos és homályos tulajdonosú háttérrel rendelkező kereskedelmi bankra?


Nem utolsó sorban mi jelenti a magyar lakosság és a magyar gazdaságra nézve a legnagyobb kockázatot? Az aki(k) tájékoztatni kívánják mi is történt valójában vagy azok, akik zsarolástól sem riadva, védik a terroristákkal és maffiával, akár üzletelő, abszolút nem tisztázott tulajdonosi háttérrel rendelkező pénzintézeteket?


Miközben a Magyar Állam emeli a kerítéseket, hivatkozva a terrorveszélyre, miközben azt hallhatjuk úton-útfélen megvédeni kívánják a magyar lakosságot - ellenben a Libiaiak, akár az iszlám állam által tulajdonolt bank, lakoltathatja ki a magyar családokat?


Kinek a megbízásából zsarolja a magyar családokat, gyermekestül, unokástul, az Igazságügyi Miniszter nevével fémjelzett Nagy és Trócsányi ügyvédi iroda?


Grell Antal

B.É.CS.

ui_az utca "törvénye" szerint, a zsarolót ártalmatlanítani kell, ha az életedre, családod életére tör!